Főoldal

Pál Dániel Levente BLOGJA

« Vissza a blogbejegyzésekhez

Előítéletek a tudományos könyvkiadásban (1)

2014.02.17. 15:37


A tudományos könyvkiadásban is kialakulnak a pozitív és negatív előítéletek. Ezek természetesen nem eleve kódoltak, hanem a mindenféle és -fajta tapasztalatok alapján kódolódnak bele a szövegmunkásba. Mielőtt megnyitsz egy kéziratmappát vagy -fájlt, érzel valamit, kb. sejted előre, mire számíthatsz, mit találsz ott, az együtt töltött órák-napok-hetek alatt mennyi munkád lesz az anyaggal, milyen minőségű lesz a kapcsolatotok. Valahogy úgy, ahogy az emberekkel kapcsolatban is- önkéntelenül, beidegződésekkel, kellemes és nyavalyás meglepetésekkel.

Ilyen előítélet lehet például visszatérő szerzővel vagy szerkesztővel kapcsolatban. A korábbi közös munka alapján ott az előítélet, hogy ő trehány vagy precíz; szereti megcsinálni a bibliográfiát vagy nem; jól tud-e írni vagy nehézségei vannak a fogalmazással (de ennek ellenére ragaszkodik a bonyolult mondatszerkezetekhez, melyek bizonyos megfoghatatlan divatok szerint inkább tudományosnak mutatnak egy bármilyen szövegkorpuszt…); érti-e, hogy mit jelentenek a képek/ábrák/grafikonok/diagramok/stb. esetében a technikai paraméterek vagy nem érti. Utolsó- és egyszerre nem utolsósorban pedig: mennyire fontos számára, hogy könyve jelenik meg- minden lehetséges szempontból.

Aztán lehet előítélet a könyvtípusokkal vagy "könyvműfajokkal" szemben is. Szinte evidencia, hogy egy "összegyűjtött írásaim" kézirat zaklatottabb, sokfélébb, sokszínűbb, azaz kevésbé egységes, több melót előrevetítő, mint egy monográfia- egészen egyszerűen azért, mert a kiválogatott szövegeket annak idején akár darabonként egyesével különböző folyóiratok, könyvek stb. szerkesztési elveihez kellett igazítani, és ezt egységesíteni inkább nincs türelem, inkább nincs energia és kedv, mint van. Az is hasonló, azt is hasonlóan nehéz cáfolni, hogy egy sokszerzős könyv (pl. tematikus tanulmánygyűjtemény, konferenciakötet, ünnepi kötet stb.) kézirata problémásabb, mint egy egyszerzős könyv kézirata- ennek okát, azt hiszem, le sem kell írnom.

Ugyanígy van persze nagyon pozitív előítélet is, például a már megvédett habilitációs vagy PhD-dolgozatok esetében. Hosszú és gondos munka előzte meg, sokan átnézték, véleményezték, javították, a védés örömtelien 100%. Aztán könyvként is érdemesnek ítéltetett, került rá valahonnan valamennyi pénz, és megérkezett a kiadóba a kézirat. Mi mást gondoljak ilyenkor, a kéziratfájl megnyitása előtti percben, minthogy alig lesz vele munka, pár apróság, pár megjegyzés, pár észrevétel? Be is rakom a gyors feladatok közé, elkezdem átnézni, s valamin megakad a szemem, valami gyanús lesz, utánanézek, és találok egy súlyos (?) hibát. Majd arra gondolok, hogy ahol egy hiba van, ott lehet több is- ha egy hangya bejutott a kenyértartóba, oda több is. (Ez egy olyan előítélet, ami 50–75%-ban visszaigazolja a gyanút.) Először véletlenszerűen cikázok és ellenőrzök, aztán ha szükséges (azaz egyre több mennyiségileg és tipizálás szerint a hiba), akkor már tudatosan is. Végül ott találom magam, hogy pár óra munka után a szövegbeli hivatkozások egytizedét nem találtam a bibliográfiában, a bibliográfiai tételek negyede a legváltozatosabb módon rossz vagy hiányos, több helyen nincs az idézet után forrásmegjelölés, két helyen pedig idézőjel sincs (én meg felismerem a szöveget, mert két éve véletlenül én javítottam).

Ilyenkor három irányba indul el a gondolat. (1) Ne legyenek előítéleteid! Ne kényelmesedj el az előítéleteidben! Gyanakodj mindenre! (2) A készülő könyv legyen a legtökéletesebb és leghibátlanabb, azaz vissza kell küldeni a szerzőnek "némi" munkára még, hisz megesik, hogy hiba marad az anyagban, amit például én- mint ennek a rendszernek a részegysége- észre tudok venni, ki tudok javítani vagy javíttatni. (3) Ha pár óra alatt mennyiségileg és tipizálás szerint elég sok hibát vettem észre (melyek súlyosságáról a végtelenségig lehetne vitatkozni), és ez egy olyan anyag volt, amelyik 100%-ot kapott a habilitációs vagy PhD-védésen, amelyiket a védés előtt sokan átnéztek, véleményeztek, javítottak, és amelyet mindenekelőtt hosszú és gondos munka előzött meg, akkor mégis mit gondoljak minderről- szakmailag vagy neadjisten etikai/morális szempontból?


Cimkék: előítélet
megosztás emailben
Share on Tumblr
Se fordító, se kiadó – új trend a német tudományos könyvkiadásban

2014.01.15. 14:13


A napokban beszélgettem egyik szerzőnkkel a tudományos könyvkiadás egy nem elhanyagolható állandó kérdéséről ("szőrszálhasogatásáról"?), a hivatkozási rendszer hogyanjáról és mikéntjéről. A részletekkel nem fárasztanám a blog olvasóit, mindössze két (számomra friss) adalékot osztanék meg itt. Szerzőnk beszámolója szerint a németországi tudományos könyvkiadás új trendje az (leginkább a karakterekkel való spórolás miatt), hogy lehagyják az irodalomjegyzék tételeiből a fordítót és a kiadót. 

A fordító elhagyása minimum illetlenség, a fordító munkájának el nem ismerése, szinte semmibevétele, de filológiailag is kérdéses: egy fontos mű több egymástól (több tekintetben is) eltérő fordítása esetén a fordító(k) személye legalább annyira fontos, mint a szerzőé. Itt kitérhetnék – de nem fogok – olyan (félre)értelmezési dimenziókra is, melyek egy mű esetleges célnyelven történő cenzúráját, véletlen vagy szándékolható félreértéseit, félrefordításait jelenthetik, a nyelv és nyelvezet korszerűségéről nem is beszélve. 

A másik takarékossági elhagyás viszont első ránézésre is furcsa. Miért éppen a kiadót hagyják el, és miért nem a várost? Minket megelőző szellemtörténeti korszakokban érthető is lett volna, hiszen a nagy szellemi/értelmiségi műhelyek egyértelműen városokhoz kötődtek, míg a kiadói világ kialakulatlan volt (sok esetben a századforduló után is még csak a nyomda van feltüntetve (akár kiadói értékszinten), kiadó nincsen). Sok művet is így tartunk számon, például az első Biblia-fordításokat, a város és nem pedig a kiadó szerint (pl. Vizsolyi Biblia). 


Ez történetileg érthető és rendben is van... de mi értelme van ennek a 21. század elején? Miért a város kap hangsúlyt, amely inkább csak a kiadó cégszerinti székhelyét jelöli, s különösebb hangsúlya nincsen a mű szempontjából? Sőt: számos eset van, hogy egy könyv (vagy folyóiratszám) több városban készül: a szerzők például a világ minden kontinensén élnek, a szakszerkesztő külföldi ösztöndíjat nyert és e-mailen dolgozik, a nyomda meg egy kis vidéki városban működik. S ez szinte általános, nem egyedi karikatúra-eset. De mondhatnám még érvként a fizikailag sehol létre nem jövő, csak e-könyv formátumban megjelenő könyvek geolokációval elláthatatlan és értelmezhetetlen medialitását is. Egy ilyen kapcsolati hálóban egyértelműen a kiadó a csomópont, a centrum, az a központ, amely (1) befogadta a könyvet, vállalja annak tartalmát és mondanivalóját, ill. felelős a minőségért, (2) logisztikailag összefogja az egész munkát, és (3) adott esetben a konkurencia hasonló tárgyú, de minden ízében elkülönböző könyveinek versenytársat és szellemi ellensúlyt ad. Nem pedig egy város, amelynek legfeljebb annyi köze van mindehhez, hogy a kiadó mint cég oda van bejelentve.

Ezért furcsa számomra, hogy a németeknél miért került (egy irodalomjegyzék, és az abból kiolvasható, az által képviselt és megjelenített valóságreprezentáció szintjén) egyértelműen előtérbe a város, és miért elhanyagolható, ezért elhagyható a kiadó. Szerintetek?


megosztás emailben
Share on Tumblr
trógerART

2013.10.29. 22:40


Hétfőn besegítettem az egyik raktárunk pakolásába, átrendezésébe. (Jaja, végre valami hasznosat is csináltam!) Egy sereg könyv került alulról föl, a szinte elérhetetlen magas polcokra. A dolog logikája- erre azért hamar rájöttem – az volt, hogy ami újdonság meg amit sokan vásárolnak, az szépen lent marad, ami már nagyon régi és/tehát nem nagyon fogy, menjen fel, jól ellesz ott is.

Az egész művelet közben felmerült a kérdés, hogy mit lehet ezekkel a régi (és nem kis mennyisében régi) könyvekkel csinálni. Elajándékozni szociális alapon? Valamit talán, de egy Krisztus előtti egyetemi telefonkönyvet... ugyan már! Valami nagy-nagy tüzet rakni, hogy melegednének az emberek (J.A.)? Már csak babonából sem! Egy könyvkiadó munkatársa(i) nem égetnek könyvet- legfeljebb öntudatlan állapotban vagy külső kényszer hatása alatt. Kidobni? Hát, ahhoz vagy egy konténer kellene, vagy hosszú hónapok napi szintű munkája: lemész, két könyvet megfogsz, majd észrevétlenül belepottyantod egy szemeteskukába. Egyik sem megoldás, pláne nem illő. Antikváriumba vinni? Ezer darab milleniumi felvételi tájékoztatót? Hahaha! Hát akkor?

Hát akkor pédául ilyeneket lehetne csinálni:

http://eotvoskiado.hu//img/gallery/PDLblog/kep01.jpg

Guy Laramee

Forrás: mymodernmet.com

http://eotvoskiado.hu//img/gallery/PDLblog/kep02.jpg

Brian Dettmer

Forrás: mymodernmet.com

http://eotvoskiado.hu//img/gallery/PDLblog/kep03.jpg

Robert The

Forrás: quarterlyconversation.com


Még ezer zseniális képet lehetne itt posztolni, de mindegy, úgysem fogok nekiállni szikével könyvet faragni, halálra van a dolog megvalósítása ítélve. 

http://eotvoskiado.hu//img/gallery/PDLblog/kep04.jpg
Isaac G. Salazar

Forrás: teleread.com

    


megosztás emailben
Share on Tumblr
Tudományosság VS népszerűsítés

2013.10.29. 16:10


Ismét egyre gyakrabban találkozom azzal a jelenséggel, hogy tudományos munkák (előadások, prezentációk, tanulmányok… de ide tartozhatnak a blogbejegyzések, Facebook-posztok vagy -kommentek is) szerzői bizonyos esetekben nem jelölik meg a felhasznált forrást. Főleg olyan tudományok művelői, akik az emberrel vagy a társadalommal, azaz az ÉLET-tel foglalkoznak, és rendszeresen használnak példaként vagy illusztrációként online médiafelületeken megjelenő "bármit". Ők nagyon gyakran társadalomtudósok, politológusok, szociológusok, pszichológusok (stb.). Ez persze lehet a gazdag múltú nagyvonalúság ma is divatos, élő hagyománya (pl.: "Forrás: Internet" VAGY "Forrás: egy … témájú fórum"), de sokszor másról van szó- pont ez az érdekes-, és ennek hangot is adnak: nem kívánják népszerűsíteni az adott oldalt.


megosztás emailben
Share on Tumblr
Könyvkiadás és buddhizmus

2013.10.18. 11:07


Ha sikerül létrehozni a tökéletes könyvet, utána ne csinálj több könyvet. Mondj fel, hagyd ott az egészet, keresd máshol a tökéletességet. Addig pedig nagyon figyelj arra, hogy minden könyvben maradjon egy apró, egy igazán apró hiba, ami megkarcolja majd a nyomdából frissen érkezett könyvcsomag fölött érzett örömöd zománcát, és újra eltölt a tökéletes könyv létrehozásának csillapíthatatlan vágyával.


megosztás emailben
Share on Tumblr
Eotvos-pontok.hu webáruházunk és könyvesboltjaink
ELTE Reader
ELTE Eötvös kiadó grafikai stúdió
Szerzőinkek
Vendégkönyv

© 2017 ELTE Eötvös Kiadó - Egyetemi tankönyv- és jegyzetkiadó