Főoldal

Kiadvány

Ferencz Jácint – Göndör Éva – Gyulavári Tamás – Kártyás Gábor

Munkajogi alapismeretek

Harmadik, átdolgozott kiadás

A 2012-ben elfogadott új Munka Törvénykönyve nagymértékben megváltoztatta a rendszerváltás óta kialakult munkajogi szabályozást. Ez a jegyzet, nevével összhangban a hatályos egyéni és kollektív munkajog alapjait ismerteti. Nem tér ki minden részletszabályra, sem a közszféra munkajogára, de a versenyszféra munkajogának lényegét, alapvetô szabályait igyekszik olvasmányos, könnyen érthetô formában bemutatni az Olvasónak. A könnyebb tanulást segíti a kötet közérthetô nyelvezete, a gyakorlati példák, kiemelések, a bonyolultabb összefüggéseket összefoglaló táblázatok és ábrák, illetve a fejezetek végén szereplô rövid összegzés. A sok, pontosan megjelölt bírósági határozatra, jogszabályhelyre való hivatkozás a részletesebb ismeretekre vágyóknak is kiindulási pontot jelenthetnek. A kötet szerzôi munkajogász szakemberek, egyetemi oktatók, akik gyakorlati és oktatási tapasztalataik alapján olyan jegyzetet szerettek volna készíteni, amelybôl szeretnek tanulni a munkajog iránt érdeklôdôk. A könyvet egyetemi hallgatóknak írtuk, akik a munkajogot alapszinten tanulják, de bátran ajánljuk a munkajog iránt érdeklôdô munkáltatók és munkavállalók figyelmébe is. A jegyzet azoknak szól, akik gyorsan, könnyen szeretnék elsajátítani a hatályos munkajogi szabályozás alapjait.



http://eotvoskiado.hu//img/gallery/ujdonsagok/munkajogi_alapismeretek_2016_borito.jpg

megosztás emailben
Share on Tumblr

Olvasói vélemény

Hozzászólok

spam védelem + spam védelem =

Hozzászólás:

Eotvos-pontok.hu webáruházunk és könyvesboltjaink
ELTE Reader
ELTE Eötvös kiadó grafikai stúdió
Szerzőinkek
Vendégkönyv

© 2018 ELTE Eötvös Kiadó - Egyetemi tankönyv- és jegyzetkiadó