Főoldal

Kiadvány

Hunyady György – Csapó Benő – Pusztai Gabriella – Szivák Judit (szerk.)

Az oktatás korproblémái

Az oktatás-nevelés helyzetének alakításában biztosítani kell a szaktudományok helyét és erejét:- akkor is, ha erre a rendszer kultúrája és az impulzív oktatáspolitika nem árul el különös fogékonyságot. Ezt szolgálta "Az oktatás korproblémái" rendezvénysorozat, amelyen az MTA Filozófiai és Történettudományok Osztálya országos szakértői gárdát sorakoztatott fel a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából, és megnyerte együttműködő partnernek a felsőoktatás három doktori iskoláját.
A központi rendezvény nemzetközi perspektívában szemlélte az oktatási rendszereket, és bemutatta a tudás intézményes közvetítésének művelődéstörténeti változásaitval és pszichológiájátval foglalkozott. Az oktatás társadalmi feltételrendszeréről szólt, és az iskola hatékonyságát taglalta. A természetet és az embert egyaránt felölelő világkép alakításával is foglalkozott,- ez utóbbihoz állt közel az ELTE tudományos rendezvényének tárgyválasztása: műveltségkép az ezredforduló után. A Szegedi Tudományegyetem doktori iskolájának rendezvénye abból indult ki, hogy az oktatás fejlesztésének tudományos megalapozásában milyen feladatok hárulnak a neveléstudomány művelőire, különös tekintettel a mérés és értékelés átfogó problematikáján belül a technológia alapú értékelésre. A Debreceni Egyetem doktori iskolájának rendezvénye a felsőoktatásra koncentrált, mindenekelőtt azt vizsgálva, hogy milyen mérvű és mitől függ az intézmény hatása a hallgatók eredményességére.


http://eotvoskiado.hu//img/gallery/ujdonsagok/hunyady_oktataskorproblema_borito.jpg

megosztás emailben
Share on Tumblr

Olvasói vélemény

Hozzászólok

spam védelem + spam védelem =

Hozzászólás:

Eotvos-pontok.hu webáruházunk és könyvesboltjaink
ELTE Reader
ELTE Eötvös kiadó grafikai stúdió
Szerzőinkek
Vendégkönyv

© 2017 ELTE Eötvös Kiadó - Egyetemi tankönyv- és jegyzetkiadó