Főoldal

Kiadvány

F. Dózsa Katalin – Szatmári Judit Anna – Szentesi Réka (szerk.)

Divat, kultúra, történelem

Divattörténeti tanulmányok

A divat jelenségét sokan próbálták már definiálni, maradéktalanul azonban senkinek sem sikerült, mert maga a divat fogalma is állandóan módosul. A viselet egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy maga is információ, amely egy az aktuális gazdasági és politikai helyzet hatására változó folyamat során követendő példává lesz. A divatjelenségek dinamikájában tehát nem az a leglényegesebb mozzanat, hogy egy új forma megjelenik, hanem hogy ez az új forma elterjedtté válik-e, és milyen számban akadnak követői. A divattárgyak azáltal is jelentésesek és informatívak lehetnek, hogy külseje alapján képesek egy egyént az adott társadalomban elhelyezni, mi több tükröződései annak, hogy viselőjük miként határozza meg önmagát.

A modern viselettörténet-tudomány ebben a szellemben foglalkozik a változó divatjelenségekkel. A témáról Divat, egyén, társadalom címmel 2016-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem kiadásában és az ELTE Eötvös Kiadó gondozásában már megjelent egy tanulmánykötet. Jelen könyv az ekkor megkezdett utat folytatja, a divat fogalmát, kialakulásának, elterjedésének okait járja körül, szoros összefüggésben az adott kor kultúrájával és történelmi eseményeivel.

A kötet, értekezéseinek szövedékébe fűzve, ízelitőt ad a Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeumának Textilgyűjteményéből, szerkesztői ugyanis rendkívül fontosnak tartották, hogy a divat történetének alakulását a megidézett korszakokra jellemző műtárgyak képes anyaga által is illusztrálják.

Megvásárolható az Eötvös-pontokban vagy megrendelhető webshopunkon keresztül.

http://eotvoskiado.hu//img/gallery/ujdonsagok/divattortenet_ll_borito.jpg

megosztás emailben
Share on Tumblr

Olvasói vélemény

Hozzászólok

spam védelem + spam védelem =

Hozzászólás:

Eotvos-pontok.hu webáruházunk és könyvesboltjaink
ELTE Reader
ELTE Eötvös kiadó grafikai stúdió
Szerzőinkek
Vendégkönyv

© 2018 ELTE Eötvös Kiadó - Egyetemi tankönyv- és jegyzetkiadó