Főoldal

Kiadvány

Máthé Gábor–Révész T. Mihály–Gosztonyi Gergely

Jogtörténeti Parerga. Ünnepi Tanulmányok Mezey Barna 60. születésnapja tiszteletére

Mezey Barna hatvanéves. Bizonnyal ízlelgetni kell még az iménti lakonikus mondatot s barátkozni a száraznak tűnő jelentéstartalommal. Az ünnepelt május 27-én, Debrecenben, az Úr 1953. esztendejében született. Vele együtt látott napvilágot a magyar könnyűzenei élet kiválósága, egyébként jó ismerőse, Presser Gábor is. Az anyakönyvek dátumazonosságán túl is van bennük közös vonás: működési terepükön lenyomatot hagytak maguk után s maguk körül. Jogtörténész kollégánk valóban alkotó részese lett a hazai tudományosságnak, műhelyteremtő erejével joghistorikusok nemzedékeinek megszületésénél s felcseperedésénél bábáskodott eredményesen.

 

Mezey Barna ugyanis közel négy évtizedes oktatói és kutatói munkájának, egyetemi pályafutásának betetőzéseként 2010-ben Magyarország legrégebbi, folyamatosan működő egyetemének első számú vezetője, az universitas rektora lett. 2011-ben pedig további elismerésként a Magyar Rektori Konferencia Plénuma Egerben az MRK elnöki tisztségével szavazott bizalmat a jubilánsnak. A professzor mindeközben nem hanyagolta el szakmai munkáját sem: 2011-ben A munkáltatás szerepe a büntetés-végrehajtás történetében (A fenyítőházi modelltől a rabdolgoztató házakig) című értekezésével elnyerte az MTA doktora címet.

 

Mezey Barna professzor közösségteremtő ereje, személyiségének természetes kisugárzása minden bizonnyal a további évtizedekben is alakítja jogtörténet-tudományunk fejlődését. Nem gondoljuk, hogy e kerek évforduló bárminek is a végét jelentené: hisszük, hogy a java még hátravan! Ehhez kívánunk- e kötet minden közreműködője nevében is- sok erőt, jó egészséget, kitartást és szeretetteljes környezetet! Kedves Barátunk, Isten éltessen!

(részletek a kötet szerkesztőinek előszavából)

http://eotvoskiado.hu//img/gallery/ujdonsagok/gosztonyi_borito.jpg

megosztás emailben
Share on Tumblr

Olvasói vélemény

Hozzászólok

spam védelem + spam védelem =

Hozzászólás:

Eotvos-pontok.hu webáruházunk és könyvesboltjaink
ELTE Reader
ELTE Eötvös kiadó grafikai stúdió
Szerzőinkek
Vendégkönyv

© 2018 ELTE Eötvös Kiadó - Egyetemi tankönyv- és jegyzetkiadó