Főoldal

Bemutatkozás


Az ELTE Eötvös Kiadó Kft. az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvkiadója. 

Kiadónk két évtizedes szakmai múltra tekint vissza, melynek során az ELTE valamennyi kara mellett több kiemelkedő hazai és külföldi felsőoktatási, tudományos és szakintézmény számára készítettünk kiadványokat magyar és idegen (pl. angol, német, francia, arab, szerb) nyelven. 

 
A kiadó főbb profiljai
tan- és szakkönyvek, jegyzetek, oktatási anyagok, konferencia- és tanulmánykötetek, ünnepi kötetek, sorozatok megjelentetése • tudományos és szakmai folyóiratok gondozása • meghívók, plakátok tervezése, kivitelezése • kérdőívek, szóróanyagok gyártása

Szerkesztőségünk
Nagy szakértelemmel rendelkező, tapasztalt munkatársakból álló szerkesztőségünk vállalja papíralapú és elektronikus kiadványok teljes skálájának tervezését, gondozását és kiadását. Munkatársaink rendszeresen előadást tartanak a kiadói munkáról és filozófiáról konferenciákon, egyetemi szemináriumokon és rendezvényeken.
A Kiadó évente megközelítőleg 100 új címmel jelentkezik, de az új, átdolgozott, javított, újra elérhetővé tett kiadványok összesített száma eléri a kétszázat.

Szerkesztőségi munkálatok
copyrighttal kapcsolatos ügyek koordinálása • fordítás • szakmai lektorálás • nyelvi lektorálás • szöveggondozás • olvasószerkesztés • tipográfiai és grafikai tervezés • illusztráció • teljes körű előkészítés (papír- és digitális kiadvány) • professzionális nyomdai kivitelezés • terjesztés • pr/marketing

Kereskedelmünk- az Eötvös-pontok

A Kiadó könyvesbolthálózata négy könyvesbolttal és saját webáruházzal (www.eotvospontok.hu) üzemel. Kiadványaink emellett megtalálhatók a jelentős kereskedelmi hálózatok könyvespolcain és felületein, például: Amazon, Bookline, Alexandra, Líra, Libri stb. Az Eötvös-pontokban saját kiadványainkon túl partnereink köteteit is forgalmazzuk. A szakirodalom mellett megtalálhatók a boltok arculatához igazodó érdekességek, olvasmányok és szépirodalmi művek. Boltjaink kínálatát a hallgatói, vásárlói igények szerint folyamatosan alakítjuk. A bankkártyás fizetési lehetőség minden helyszínen adott. Webáruházunkban minden saját kiadású, valamint az Eötvös-pontokban forgalmazott kötet megrendelhető. A kiadványok fizetési és szállítási feltételei honlapunkon olvashatók.

 

csapatunk

Hunyady András

Hunyady András
ügyvezető igazgató

hunyady.andras@eotvoskiado.hu

Sándor Júlia

Sándor Júlia
projektvezető

372-2682vagy

372-2500/1982

sandor.julia@eotvoskiado.hu

Székely Krisztina

Székely Krisztina
könyvelő

szekely.krisztina@eotvoskiado.hu

Duczáné Kiss Beatrix

Duczáné Kiss Beatrix
pénzügyi ügyintéző

372-2683 vagy
372-2500/1983 kiss.beatrix@eotvoskiado.hu

Stelcz Krisztina

Stelcz Krisztina
szerkesztőségi munkatárs

372-2500/1985
stelcz.krisztina@eotvoskiado.hu

Durmits Ildikó

Durmits Ildikó
műszaki vezető

372-2500/1985
durmits.ildiko@eotvoskiado.hu

Gaborják Ádám

Gaborják Ádám
szerkesztőségi munkatárs

gaborjak.adam@eotvoskiado.hu

Csele Kmotrik Ildikó

Csele Kmotrik Ildikó
grafikus

csele.ildiko@eotvoskiado.hu

Büki Beáta

Büki Beáta
kereskedelmi vezető

483-8001/4602
buki.beata@eotvoskiado.hu

Bácsi-Czédli Krisztina

Bácsi-Czédli Krisztina
kereskedelmi munkatárs

267-0605
czedli.krisztina@eotvoskiado.hu

Szépné Pongrácz Edit

Szépné Pongrácz Edit
értékesítési munkatárs

381-2242/8142
pongracz.edit@eotvoskiado.hu

Csöngéné Somlai Andrea

Csöngéné Somlai Andrea
értékesítési munkatárs

461-2600/5663 vagy
461-4500/3868
somlai.andrea@eotvoskiado.hu

Vörös Szilvia

Vörös Szilvia
értékesítési munkatárs

487-8100/6945
voros.szilvia@eotvoskiado.hu

Eotvos-pontok.hu webáruházunk és könyvesboltjaink
ELTE Reader
ELTE Eötvös kiadó grafikai stúdió
Szerzőinkek
Vendégkönyv

© 2017 ELTE Eötvös Kiadó - Egyetemi tankönyv- és jegyzetkiadó